Személyközpontú angoloktatás

A személyközpontú angolórák a Tanulóról és a Tanulónak szólnak.
Olyan anyagokat és módszereket használunk, amelyek a legjobban segítik őt abban, hogy elérje nyelvi céljait.
Biztonságos és stresszmentes tanulási körülményeket alakítunk ki, hiszen tudományosan bizonyított, hogy így lehet hatékonyan tanulni.

Ahelyett, hogy tanárként azt mondanám: “én ebből a könyvből tanítok”, minden egyes tanulóval külön kitaláljuk, számára mi működik a legjobban.

Zsófi például azzal jelentkezik, hogy ugyan elég jól tud angolul, de nem mer megszólalni a céges megbeszéléseken. Először azokon a blokkokon dolgozunk, amelyek akadályozzák őt meglévő tudásának alkalmazásában. Ebben a fázisban sokat beszélgetünk, még az is előfordul, hogy magyarul, hiszen ez a fázis coaching-jellegű.

william-iven-8515-unsplash
Photo by William Iven on Unsplash

Később aztán úgy dönt, szeretne magasabb szintre jutni angolból és örülne, ha kézzelfoghatóan tudná követni a haladását. Ekkor kiválasztjuk a neki legszimpatikusabb üzleti angol nyelvkönyvet, és ezt használjuk vezérfonalként- mindig rugalmasan, tarkítva internetes cikkekkel, videókkal, esettanulmányokkal.
3 gyerek mellett házi feladatra nincs ideje, ezért ennek megfelelően alakítjuk a tanulásunkat.
Aztán úgy dönt, szeretne egy üzleti nyelvvizsgát. Turbó fokozatra kapcsolunk, megnézzük, mennyi időt tud fektetni a készülésbe, és ennek megfelelően újra alakítunk a folyamatunkon.

Petra emelt szintű érettségire készül. Imádja az angolt és rengeteget szív magába az internetről. Angolul néz filmeket, ír verseket, vannak külföldi barátai, természetesen és könnyedén úszik a nyelv tengerében. Az érettségihez azonban sokat és intenzíven kell dolgoznunk a nyelvhelyességen, illetve azon, hogy elvont témákról, formális stílusban is tudjon írni és beszélni. Mivel időnk kevés, érettségi feladatsorokat veszünk végig, ezek mentén mélyedünk el a kihívást jelentő nyelvtani szerkezetekben illetve témákban és millió vizsgahelyzetet játszunk el.

Bálint az üzleti angol nyelvtudásán szeretne dolgozni, hogy hatékonyabban tudjon tárgyalni és prezentációkat tartani. Skype-on dolgozunk együtt. Sok konkrét esetet és feladatot hoz. Elmélyülünk az asszertív kommunikáció rejtelmeiben, tárgyalásokat szimulálunk, felvételeket készítünk az előadásairól és kielemezzük. Jól követhető, ahogy fejlődik.

roman-kraft-669711-unsplash
roman-kraft-on-unsplash

Zsuzsa és Évi gyes-en lévő kismamák és barátnők. Szeretnék, ha nem felejtenék el az angoltudásukat az otthon töltött évek alatt, és szeretnének egy kis sajátidőt– és ez úgy is működik, hogy a babák velül vannak folyamatosan, az angolórák alatt is. Itt most nincs jegyzetelés, nincs házi feladat- ez esélytelen. Cikkeket, témákat hozok, de hoznak ők is bőven. Társalgás, ventillálás, sírás, nevetés. Terveik szerint a munkába visszatérés előtt “belehúzunk” majd, apákra hagyva a gyerekeket, komolyan üzleti angolozunk majd.

Senior csoportomban a 80 év körüli résztvevőkkel átismételjük és kibővítjük korábbi ismereteiket és olyan témákban mélyedünk el, amelyek mindannyiunknak érdekesek és izgalmasak. Csodálatos, gazdagító élmény minden egyes találkozás a résztvevőknek és nekem is.

A személyközpontú angolóra ára: 7000 ft/60 perc.

Önt is szeretettel várom!

Noémi

I recommend Noémi’s Person centered Coaching to those who really wish to improve themselves and their English skills joined.

Lili

She is the best English teacher I have ever had!

Daniel

My biggest problem in language learning used to be that I was not able to use my knowledge, I could not activate it when it came to conversations. My message was not in harmony with my language level. These circumstances then created tension, inhibitions, humiliation… and as self-defense, I simply avoided situations when I wouldContinue reading “Laura (Senior English Club)”

Laura (Senior English Club)

I got courage from this course to speak and use my knowledge without stress and pressure.

Dora

For the first time in my life, I experienced unconditional acceptance at Noémi’s Person Centered Sessions. I would not have thought how healing this in itself can be!

Kate

What I like most about our Person Centered Senior Englisg Club is that I feel that the sessions are about me, for me. This really motivates me, I try to express myself accurately. It reminds me of the free interaction group method I used to partake in. This English Club is far more than languageContinue reading “Ria (Senior English Club)”

Ria (Senior English Club)

She gave a most outstanding training on Customer Communication. Her English is the best I have heard so far from trainers. Very prepared for every situation that could come up during a training session. I was very impressed.

Rita (Cooperative Communication Training)

She is a wonderful person. For me it was much more than “just” English class. She is the best listener I have ever met. Discussing my problems at our sessions really helped me taking a look at them deeply.

Nata

Noémi held a mirror for me. Asked the right questions. Listened. And knew what I needed every time.

Sue

Very useful training session, I would love to have more of it.

Peter (Cooperative Communication Training)